2010. szeptember 20., hétfő

Lilla ül-áll-mászik


Pörögnek a napok. Lilla őrületes sebességgel fejlődik. Megállíthatatlan a mozgásban, és semmi nincs biztonságban mellette. Szépen eszik már minden félét. Alma, barack, répa , krumpli,...husi...nade nem is ez az érdekes.
Lassan 9hónapos, és akkora, mint egy 1éves, vagy másfél.
Magyaráz, mamama-papapapa-és egyenlőre mindenre hasonlító szótagok sorozatát tárja elénk.
Imádja a vizet és a mászkálást, felfedezést. Néha egészen csöndes és nyugodt, szinte megfontoltan hallgat, majd vidám mosolygós magyarázós és ha elfárad vagy éhes, na akkor aztán jöhet a hiszti, de ha ő hisztizik, annak többnyire oka is van, de igyekszem nem adni rá okot.

2010. március 22., hétfő

Lilla



Szóval az elején kezdem, aznap, mikor bementünk a kórházba.
Reggel a hétórás harangszóval elfolyt a magzatvíz. Már vártuk nagyon Lillát, és kíváncsiak voltunk, hogy vajon hogyan fog indulni a szülés.
Hatan vagyunk testvérek, és számomra egyértelműnek tűnt, hogy úgy szülök majd, mint Anyu. Spontán módon, ha nem is egyszerűen, de az meg sem fordult a fejemben, hogy császáros is lehetek.
A doki azt mondta, szépen befordult, és már egészen hamar kezdtem tágulni is. Viszont a feje nem illeszkedett be a helyére...még! Sokat feküdtem előtte, mert nagyon vizesedtem. A hirtelen változó frontok miatt, mindenki biztos volt benne, hogy hamarabb érkezik majd, de Lillus kivárta 26-át.
Szép nyugodtan bebattyogtunk a kórházba, és ott a rutin szerint becsekkoltunk, átöltöztünk, én elmentem vizsgálatra...majd következett az NST. Kicsik a fájások, és alig tágulok. Sebaj, déltől oxitocint kapok majd és akkor beindul. Addig sétálok fel le a szülőszobában, Gergő nem tudja mit tegyen. Várunk! Csönd van, kint gyönyörűen süt a nap, néha megrohan egy fájás, de ennyi.
Lassan kezdek éhezni. Csoki, víz...és beszélgetünk. A fájások lassan jönnek...és kapom az oxitocint. Egyre sűrűbb fájások, izgalom. Feküdni nem jó. Néha kisétálok, vissza, kezemben az oxitocin-infúzió, de meddig?
Már kétpercesek a fájásaim, de nem tágulok.
4-5óra tájt lekapcsolnak, mert látják, hogy nagyon fáradok, és kapok infúziót. Mi legyen??? Koktél, forró fürdő, labda...semmi nem használ.
Gergő kezei kifáradtak, fájnak, miközben masszírozza a derekamat.
Rosszul vagyok a forróvíztől.
Ekkor már kideerül, ha nem tágulok 10.30-ig, akkor vágnak. Ezt nem hiszem el.
De milyen lesz, fogalmam nincs. Kezdek rettegni. Előkészítenek, kapok injekciót, amitől hánynom kell, vagy mitől azt sem tudom. Se látok, se hallok...
Betolnak...kapok érzéstelenítő injekciót a gerincembe. Ettől meg remegni kezdek. Mi lesz még. Megkértem a nővérkét, fogja a kezem, mert úgy érzem le fogok esni a műtőasztalról.
Nem látok semmit és nem érzek fájdalmat.
Hihetetlen gyorsan kiveszik Lillát, és megmutatják. Kicsi gombócom :)és mikor vehetem magamhoz?
Majd összevarrnak, rendbetesznek. Az aneszteziológus és az aszisztensek próbálják elterelni a figyelmem, ...sikeresen.
Készen vagyunk. Lillát elviszik és engem is visszatesznek a kocsira...te jó ég, az az én lábam, nem érzem, csak látom, olyan idegen.
Most feküdni kell és pihenni, de még mindig remegek.
De Lilla ép egészséges és hatalmas baba. A doki csodálkozik is, illetve annyira nem:)